Válás Krameréknél

A Kramer kontra Kramer igazi klasszikus. Már gyerekként kinéztem magamnak a könyvet, melynek borítóján Robert Benton filmjének dacos tekintetű Billyje látható. Máig előttem van, ahogy bámul rám a sebhelyes arca a tépett előlapról. (Utólag látom, hogy nem is sebes az arc, csupán az egyik jelenetet mostam össze a borító szakadtságával.) Huszonnyolc évnek kellett eltelnie, hogy levegyem a könyvespolcról. Sokkal több volt benne, mint gondoltam. De nem bánom, hogy ennyi időt vártam, korábban talán nem értettem volna. 

Persze filmről már nagyjából ismertem a történetet, noha sosem néztem végig. Tudtam, hogy arra számíthatok, hogy egy anyának elege lesz, elmegy, hogy megvalósítsa álmait, és egyedül hagyja a gyermekét az apjával. Az előbb kétségbe esik, össze-vissza bénázik, majd rájön, hogy jól boldogul, de közben megjelenik a csúnya, rossz, gonosz anya, és magával akarja vinni a fiút. 

A filmből teljesen hiányzik annak szemléltetése, hogy milyen úton megy végig az anya, amíg amellett  dönt, hogy elhagyja gyermekét, és önmaga keresésére indul. A könyv azonban hosszú oldalakon keresztül részletezi Joanna mindennapjait, egészen a szüléstől indul a történet, de visszanyúl a házaspár megismerkedésének időszakáig. Leírja, hogy nem is volt ez igazából szerelem. 

Két ember találkozásából és megalkuvásból létrejött házasságról van szó, akik bár könyvekből maximálisan felkészültek a közös gyerek érkezésére, és a társadalom is ezt a mintát sulykolta beléjük, de fogalmuk sem volt, mire vállalkoztak. Tulajdonképpen nem is ismerték egymást, nem voltak tisztában a másik álmaival és vágyaival. Csak tették, amire az ember az elvárások szerint kódolva van. Aztán az anya ezt felismerte, és az érzés, miszerint nem a saját életét éli, és képtelen megfelelni az elvárásoknak, fojtogatni kezdte. Késő bánat, mert sérülések nélkül már nem lehetett megúszni a dolgot, de úgy gondolta, jobb elmenni, mint egy rosszabb pillanatban kiugrani a tizedikről. 

Végül is megértem. De most nem az ő tettét kell minősítenünk, hanem a könyvet, illetve ebben az esetben a filmet is, hiszen a történettel összefüggésben a Benton-film megkerülhetetlen. Rendkívül jól sikerült adaptációról van szó, amelyet az elnyert 5 Oscar is bizonyít. Megkapta a film, a forgatókönyv, a rendező, Robert Benton, Meryl Streep,és Dustin Hoffmann is. Sőt, a világ legfiatalabb Oscar-jelöltje volt a Billyt alakító kisfiú. A hetvenes években gyakori volt a válás filmen való ábrázolása. Akkor készült Woody Allen Belső terek, Paul Mazusky An unmarried woman és Pakulni Egy elvált férfi ballépései című filmje is. Benton azonban egy új nézőpontot, a gyermek szemszögét vitte vászonra. A történet nem tökéletes szereplőkre épül, ott van a csak a munkájának élő apa, a szinte szó nélkül lelépő feleség és a rendkívül dacos kisgyerek. Viszont egyikük sem marad meg ezen a szinten, mindannyian fejlődésnek indulnak. A film tökéletesen jeleníti meg ezt az ívet. Az időkorlát, amit az egy estés mozifilm jelent, nem engedi meg, hogy aprólékosan ábrázoljon minden könyvben megjelenő részletet és a szereplők összes emocionális állapotát, de a lényeget visszaadja. Érdemes megfigyelni az apa és Billy reggeli rutinját. Eleinte borzasztó suták, aztán lassanként kifejlődik a köztük lévő megértés. Miután felocsúdnak az őket ért sokkból, befejezik az önsajnálatot, és igyekeznek a legtöbbet kihozni a rájuk nehezedett helyzetből. Benton a szüzsét két részre bontotta. A történet első részében apa és fiú kapcsolatának alakulására, majd később a válás folyamatára helyezi a hangsúlyt. 

A film főként az apával azonosul, és ahogy már említettem, nem ismerteti a kiindulóhelyzetet és az anya lelki állapotát, igyekszik megérteni őt is. A tárgyalás jelenetben az apát alakító Dustin Hoffmann egy pillanatra érzelmileg azonosul az anyával, és megsajnálja őt. Külön öröm, hogy sem a regény, sem a film vége nem válik túlzottan szentimentálissá. Megérkezik ugyan a happy end, de nem megy át érzelgősen giccses lezárásba. Rendkívül következetes és érzékeny történetről van szó, ritka az ilyen, hogy egy alkotó (legyen szó akár a könyvről, de különösen a filmről) képes arra hogy alaposan körbejárjon egy témát, aztán elengedje. 

Mindenkinek ajánlom, hogy vegye kezébe a könyvet. Igazi klasszikus és remek történet,  amellett, hogy szórakoztat, elgondolkodtat, és esetleg megerősít abban, hogy jól választottál, vagy hozzásegíthet ahhoz, hogy elkerülj egy baklövést. 

(Avery Corman, Kramer kontra Kramer, Budapest, Európa, 2012, 270. oldal)