Bartis és a New York

Az egyik ismerősöm hívott meg a Facebookon a New York Művészeti Páholy eseményére. Kora reggel, félálomban nézegettem az esemény oldalát, semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy felöltözzek, és elinduljak dolgozni. Amikor azonban megláttam, hogy Bartis Attila régen várt új regényének bemutatója éppen a születésnapomon lesz, minden rögtön jobb színben tűnt fel. Attól kezdve izgalomtól teli várakozással teltek a hetek egészen a nagy napig. (Ennek kapcsán elgondolkodtam a rajongás érzésének felnőttkori létezéséről, de ezt majd inkább máskor fejtem ki.)
Bartis írásai különösen fontosak nekem. A nyugalomból írtam a szakdolgozatomat, tőle ered az Erdélyből elszármazott szerzők műveihez  való vonzódásom, és az első recenzióm az Amiről lehetről jelent meg 2011-ben. Teljesen lenyűgöznek a szövegei. Mindezek ellenére majdnem sikerült lemaradnom a bemutatóról, ugyanis mire tudatosult bennem, hogy regisztráció szükséges a belépéshez, az már be is telt. Szerencsére a Szerelmem tudta milyen fontos ez nekem, és nem adta fel olyan könnyen, így bejutottunk.

Juhász Anna és Bartis Attila Fotó Vörös Dávid/ New York Művészeti Páholy Facebook

Meglepően sokan voltak jelen az eseményen, korábban még nem láttam ennyi embert ilyen rendezvényen. Nyáry Krisztián elárulta, hogy ő megszámolta az összegyűlt embereket, mintegy 130 fő foglalt helyet a teremben. A Magvető igazgatója köszöntőjében felhívta a figyelmet az idő múlására – az a gyermek, aki A nyugalom megjelenésekor született, immár 14 éves középiskolás. Meglehetősen sokat kellett tehát várni a regényre, de megérte – a szó minden értelmében nagy regény született. Nyáry Krisztián köszöntője után Juhász Anna vette át a szót, ő beszélgetett az íróval a megjelent kötetről. Az irodalomszervező elsőként a könyv egyik születési helyéről, Jáváról kérdezte a szerzőt. Bartis korábban már beszélt Jáváról, érdemes ezzel kapcsolatban elolvasni Papp Sándor Zsigmond interjúját a nol.hu-n. A vége nagy része itt született, a lezárást azonban már Budapesten írta. A regény születésének 13 éve korántsem volt zökkenőmentes. Az író 2002-ben kezdte el írni, azonban 2006-ban édesapja halálával a már megírt részek átértékelődtek, ezért újra kellett azokat gondolni.

Fotó: Vörös Dávid/ New York Művész Páholy Facebook

Ahogy az egy könyvbemutatón lenni szokott, a szerző több részletet (Gagarin, A hangya) olvasott fel a szövegből. Elsőként azt a részt, amelyben szerepet kapott a New York Kávéház. Bartis 10 évesen, 1978-ban járt ott először édesapjával, majd 1985-ben (1984-ben költöztek édesapjával Budapestre) fedezte fel magának ismét. 1986-ban ismerkedett meg barátjával, Kemény Istvánnal. Mindkettejüknek volt korábban saját asztaluk a kávéházban. Bartis itt humorosan megjegyezte, hogy Kemény asztalának helyén most vodkák vannak. (Csak zárójelben írom, hogy sajnálom, hogy nem Kemény kérdezte, imádtam a beszélgetős könyvüket is, illetve évekkel ezelőtt volt a Nyitott Műhelyben is egy beszélgetés, amin mindketten részt vettek,talán a közös könyv bemutatója, azt is. )
Juhász Anna a kötet életrajzi vonásaira is felhívta a figyelmet, ettől egyébként általában rosszul vagyok, most is már épp kezdtem forgatni a szemem, amikor Bartis válaszában éles határt húzott a személyesség és az önéletrajz között. Ha az utóbbit kísérelne meg írni, saját bevallása szerint minden bizonnyal ugyanolyan rém unalmasan kezdődne, mint bármelyikünké. Mesélt a könyvhöz kapcsolható személyes történetet is, például a zújét, ami egy már régóta a családjuk tulajdonában lévő, nagy becsben tartott fadarabka, aminek funkciójára (kínai sakkfigura) Szárhegyen jött rá teljesen véletlenül, miután megalkotta a regényben szereplő grófné alakját.
Előkerültek még a már a korábbi szövegeiből, például a következő esetében A sétából is ismerős motívumok. A gyerekkori emlékként fennmaradt hold a tóval kép, amely a nagymama szobájában lógott, és amelyhez az emlékekben szorosan hozzákapcsolódik a nagymama második férjének, a vak balett-táncosnak hangos horkolása. A szabadság és szerelem érzésként való összekapcsolása, a fotózás és megannyi minden, amikről ha még ebben a bejegyzésben írnék, talán kevesebben olvasnák végig a terjedelme miatt. Így aztán egy másikra hagyom, mondjuk arra, amelyikben elmondom majd, mit jelentett számomra A vége.

(Bartis Attila A vége könyvbemutató, New York Kávéház, 2015. október 26. )