Körülbelül egy hete jött ki a cikk az Origon, ami arról szólt, hogy néhány fiatal srác a kezébe vette a saját korosztályuk irodalmi nevelését, és könyves vlog működtetésébe kezdett. Bár külföldön már elég népszerű, Magyarországon kissé gyerekcipőben jár még ez a műfaj. Kíváncsian kezdtem el olvasni a szöveget, ami úgy írta le ezeket a fiúkat mint korunk reformereit, akik abban segítik a követőiket, hogy jobban megértsék a világot. Arra számítottam, hogy valami valóban formabontó jelenségre találtam.
Az Origo cikke meglehetősen szenzációhajhász írás. Újra elővesz egy csontig rágott témát, nevezetesen az elavult iskolarendszert, sajnálkozik azon, hogy a mai diákoknak ugyanazokon az olvasmányokon kell unatkozniuk, mint szüleiknek. Igazán beszűkült ez a látásmód, hiszen nem veszi figyelembe azt, hogy miért van szükség a kötelező olvasmányok ismeretére. Tény, hogy nagyon sokszor unalmasak, nekem is van olyan emlékem, amikor félbehagytam egy-egy vaskos könyvet, mert nem értettem: utáltam például az Egri csillagok csatajelenetét, a Kőszívűn többször elaludtam, sőt, még a Bambit is anyukám olvasta fel nekem részletekben, mert korántsem kötött le annyira, mint a meseváltozat. Viszont azóta jó néhány év eltelt, ami alatt mindegyik említett könyvet és korábban száraznak ítélt társaikat is többször elővettem – egytől egyig rengeteg dolgot megtanítottak nekem. Például meggyőződésem, hogy a klasszikusokból kiválóan meg lehet tanulni fogalmazni, fejlesztik a helyesírási készséget, arról nem is beszélve, hogy ismeretük elengedhetetlenül szükséges az általános műveltséghez. Nem hibáztatok azonban senkit, ha első pillantásra nem rajong ezekért a könyvekét, hisz én se tettem. De nem kell elásni őket pusztán azért, mert régen íródtak. Aki érdeklődik a könyvek iránt, úgyis megtalálja a leginkább közel álló műveket, aki pedig nem, nem a kötelezők tántorították el, hanem egyébként sem volt fogékony az olvasás szeretetére.
Ezt bizonyítja az is, hogy a fentebb említett booktuberek (a booktuber mozgóképes videónaplót vezet könyvekről, amiket a Youtube-on tesz közzé), annak ellenére, hogy állításuk szerint nem olvastak végig egyetlen kötelező olvasmányt sem, falják a könyveket. Főleg kortárs regénysorozatokat, love storyt és fantasyt olvasnak. Meglehetősen kettős érzésem van velük és az általuk előtérbe helyezett kötetekkel kapcsolatban: egyrészt a fiúk túlzottan idegesítő exhibicionista figurák, a könyvek pedig kommerszek, másrészt viszont biztos vagyok benne, hogy ezek a vlogok tinik százait veszik rá az olvasásra, ezért motiváló hatásukat igazán nagyra tartom.
Két tizenéves néhány videóját néztem meg, az egyik Kevin, a Zolvasó, aki egy tizenhét éves gimnazista, a másik pedig Attila The Bookaholic, a nála néhány évvel idősebb másodéves főiskolás srác. Kevin kizárólag könyvekről vlogol, Attilának szinte minden témában vannak videói, de én csak a könyveseket néztem meg.
A Zolvasónak már a nevétől is kirázott a hideg, annyira hatásvadász. Videóiban legtöbbször – vélhetően zavarában –érthetetlenül hadar, ezt néha megspékeli torzított héliumhanggal, vagy mesterségesen gyorsított beszéddel. Jelenleg kb. 20. 000 követője van, ami elég szép teljesítmény ahhoz képest, hogy egy ismeretlen iskolásfiúról van szó. Amikor valamilyen érdekes dolgot mondana egy könyvvel kapcsolatban, jön valami effekt, ami széttördeli a szöveget. Előadásaiban sokszor ismétli el ugyanazt a dolgot, csapong a gondolatai között, főleg történetmeséléssel kezd, és figyelmeztet akkor, ha spoiler következik. Ha hibázik, felhívja rá a figyelmet, ezzel még jobban felnagyítva esetlenségét – nagyon érdekes, hogy épp ettől lesz a videó életteli. Bejelentkezései túl hosszúak, ezért valószínűleg csak a rajongó tini lányok képesek azokat végignézni.
Attila sokszor használ csúnya szavakat, a legtöbb videója olyan, mint valami bohózat: 4,5 percen keresztül táncol, és könyveket mutogat. Törekszik arra, hogy kreatívnak mutatkozzon, de ez nem mindig sikerül neki, előfordul, hogy belebukik nyelvújító tevékenységébe, amikor olyan szókapcsolatok hagyják el a száját, mint a „nem vagyok matematika számoló ember”. Videóinak sokszínűsége azt bizonyítja, hogy még nem döntötte el, mi iránt érdeklődik igazán, de ez korát tekintve egyáltalán nem baj.
Kettejük közös pozitív vonása az, hogy mindketten jelentős figyelmet fordítanak a követőikre. Viszont nem csak azért kérik a kommenteket, hogy népszerűbb legyen a csatornájuk, hanem látszólag meg is fogadják a nézőik tanácsait. Kevin például a visszajelzések hatására megváltoztatta a felvételek hátterét, és úgy tűnik, elhagyta a funkciótlan bögrét is, amit talán azzal a céllal vett a kezébe, hogy később attribútumává váljon. Ha ez utóbbi nem is jött össze, a népszerűség biztosan megvan, hiszen egyre többen követik, mit olvas éppen. Attila pedig olyan könyvek olvasásába kezd, amit a csatornájára feliratkozók javasoltak.
Összességében elmondható, hogy bár a fiúk stílusa egyelőre túlságosan kiforratlan, a kezdeményezés nagyon jó. Valószínűnek tartom, hogy néhány év múlva a fejüket fogják majd, ha visszanézik ezeket a videókat, de azt is, hogy hallunk még róluk.
Köszönöm a pontos adatokat! Javítottam.
Attól, hogy puccos szavakat használsz, még nagyon nem leszel okos. 😀 Először utána kellene nézni alaposan a dolgoknak, azután írni a "cikkeidet." Szánalom amit művelsz. 😀
Csatlakozom az előttem szólóhoz. Ha nem csak "néhány" videóra szentelt volna időt, észrevette volna, hogy Kevin a "kommersz" könyvek mellett a klasszikusokat is előnyben részesíti, illetve a srácok nem kizárólag a saját korosztályukra vannak hatással, hanem az idősebbekre is. Az életkori megjelölésre is jobban oda kellett volna figyelni: Kevin 17 éves, Attila pedig másodéves főiskolás.A pozitív lezárástól függetlenül ez a cikk rendkívül bántó volt mindkettejükre nézve.
A legmeglepőbb, hogy ezt egy nő írta. Komolyan. Ön 17 évesen hány emberre volt pozitív hatással? És most?