„Azt hiszem, akkor járok el tisztességesen, ha máris tudatom az olvasóval, hogy a címben szereplő kutyuskát sohasem láttam, és tulajdonképpen semmit sem tudok róla. Fogalmam sincs, vajon Flokinak vagy Bimbinek hívták-e (ez a két kutyanév jut eszembe arról a városról, ahol az alábbi történet játszódik).” – így indul Márton László Te egy állat vagy! című elbeszéléskötetének első, A kutyuska című novellája. A bizonytalanság, ami az idézett szövegrészben megjelenik, tulajdonképpen az egész történetet jellemzi, illetve nem csak azt, hanem a teljes kötetet is. A narrátor folyamatosan hangsúlyozza, hogy amit elmesél az puszta fikció, amelyet kénye-kedve szerint teremt. Ezzel saját hitelességét kérdőjelezi meg. „Egyre közelebb és közelebb hajolok a nemlétező varjúhoz, ehhez a megnyesett szárnyú fikcióhoz. Ha leírnám a külsejét, akkor egy másik, teljesen érdektelen varjún végzett megfigyeléseimet lopnám el önmagamtól…” (A varjú) Ezenkívül szüntelenül reflektál az írás folyamatára, több esetben különböző prózapoétikai technikák erőltetett alkalmazásával.
Márton László 2011-es Könyvhétre megjelent kötetének – korábbi könyveihez hasonlóan – alaposan kidolgozott koncepciója van. Mind a 10 novellának egy-egy állat a címszereplője, azonban a történetek nem róluk, hanem átlagemberek tragédiáiról szólnak. Minden egyes történettel egy cirkusz új szobájába nyithatunk be, ahol az emberek elvesztették idomárszerepüket, az uralkodószerepet pedig az állatias ösztönök vették át. A szövegekben el van rejtve, bele van ivódva a kiábrándulás –Te nem vagy ember!, hol törölközőbe hímezve (A kaméleon), hol egy beteg ember ismétlődő mondataként (A féldisznó), hol pedig egyszerű szemrehányásként (A papagáj). Az elbeszélések szerkezete is hasonló, bár állandó narrátor nincs, mindenhol E/1 az elbeszélő. A kaméleonban – a kötetben egyedüli kivételként – egy fiatal nő meséli el párkapcsolatának és kaméleonjának halálát sanyarú családtörténettel fűszerezve. Kiváló érzékkel csinál viccet a szegénységből, például amikor a végrehajtó nevét figurázza ki. A gúny és az abszurd szerzői humor állandó részei a novelláknak, azonban valamennyiben fellelhetők eltúlzott humoros elemek (muflon-teflon). Olyan ősrégi, szakállas viccek ezek, amelyektől még akkor is égnek áll az olvasó haja, ha pusztán a korrajz részének tudja be őket. Az egyes elbeszélésekben megjelenő túlmagyarázás ugyancsak zavaró darabja a kötetnek, elvon a szöveg értékéből és kisebbíti az olvasás okozta élményt, amikor az olvasó kapcsolhatja össze a szövegek bizonyos elemeit. „A gyertyatartót odaállította az asztalka szélére, melyen még mindig ott hevert A sérült című regény javításra váró levonata. Ezt a munkát Viola már nem tudta elvégezni. Ő volt az igazi sérült, őt kellett volna kijavítania valakinek.” (A papagáj)
A szövegekben – a könyv egészének sajátosságaként – rendelkezésünkre állnak olyan elemek (tárgyak nevei, intézménynevek, újságcím), amelyek segítségével minden történetet el tudunk helyezni térben és időben. Az egyes korok társadalomrajza már-már szociográfiai pontosságú. Ám az elbeszélés nem minden esetben áll meg a leírásnál, hanem társadalomkritikába fordul; A makákó ijesztő és tragikus képet fest napjaink társadalmáról, a kegyetlenségről, tudálékosságról, gyorsan terjedő alaptalan pletykák veszélyéről és a rombolás közösségformáló erejéről. Kettős befejezést kínál: egy véres végzetest és egy félboldogat. Nem ez az egyetlen történet, aminek nincs egyértelmű befejezése, ilyen A varjú is, amelyben valójában semmi nem világos: sem a történet eleje, sem a vége, sem az, ami közben történik, mert csak azt tudjuk meg, mi történhetett volna. Viszont ez még mindig jobb, mintha elvesznénk az asszociációk és élettörténetek tengerében, amit a kötet néhány novellája kínál: bár a könyv alapkoncepciója kidolgozott és logikus, ugyanez nem mondható el az elbeszélések egészéről.
A leghosszabb és az egyik legjobban sikerült történet A papagáj, amely terjedelme miatt akár kisregénynek is tekinthető. Juhász Sára és Pelczer kapcsolatát dolgozza fel, ebbe szövődik bele a kislány sorsa, illetve Shakespeare Othellójának sorozatos szövegbeli említésével felsejlik Sára anyjának, Nagyell Violának szerelmi tragédiája. A kötet kiterjedt intertextuális hálóval rendelkezik, rendszeresen idéződnek meg más szerzők művei az egyes elbeszélésekben. A szerelemre vágyó légikisasszony visszatérő alakja a temetőben (A féldisznó) Krúdy Szinbád-novelláit hívja elő; de előfordulnak vendégszövegek például József Attilától (Az egér) és Petri Györgytől (Az egér, A kaméleon) is.
A kötet témavilága nagyon széles skálán mozog, de egytől-egyig olyan történésekről mesél, amelyeket a balsors sujtásaként írhatunk le. Erre a gyűjteményre nem jellemzők a boldog véget érő elbeszélések. Mégsem teljesen nyomasztó az ábrázolt világ, a lehangolódástól megmenti az olvasót a szerzői humor.
(Márton László, Te egy állat vagy!, Jelenkor, Pécs, 2011.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: