A kezdet végzete

„Áztatják visszeres ülepüket a termálban a vénasszonyok, csepeg rájuk a mennyezetről a víz, hideg csókok a forró gőzfelhőben, s ha nincs is éjszaka, a bazin csempézett szélén cuppogó talpak suhanc férfiak közeledtét hirdetik tocsogva.” – ez Szabó Róbert Csaba Temetés este tízkor című novelláskötetének nyitómondata. Már a felütés sajátosan fülledt atmoszférát ad a könyvnek, s az érzékletes, sodró mondatok könnyen magukkal rántják az olvasót is.
A csalogató fülszöveg rejtett és látható szerelmi szálakat ígér, amikből idővel majd egy kerek történet bontakozik ki. Az erotika és a vágyak hálója mögött azonban ott rejtőzik a halál is, meglapul minden történetben, hol a végén, hol már rögtön az első sorokban. A novellák nagyrészt a 20. századi romániai magyar falvak mindennapjaiba engednek bepillantást (Lelkiismeretünk bekötő útjain), de akad olyan történet is, amely napjainkban (Temetés este tízkor; Akit elfelejtettek, az ér a legtöbbet) vagy akár a történelem régebbi korszakaiban (A bölényvadászat) zajlik.
A novellák elbeszélője nem azonos: olykor tapasztalt felnőtt, máskor zaklatott kisfiú mesél  
(A szabadság készülékével a hátamon megyek át). A címadó elbeszélés – a könyv leghosszabb és egyik legsikerültebb darabja – három romániai menekült barát történetét meséli el, akik évtizedek múltán közösen indulnak vissza barátságuk szövődésének helyszínére, és útközben egy tragikus hírrel szembesülnek. Mindhárman beszélő nevet viselnek (Bárpéter, Futár, Angol). A novella sajátos időkezelésű (ezzel egyébként nincs egyedül a kötetben), több idősík keveredik benne, alapvetően utóidejű, de felsejlenek benne a régmúlt eseményei is. Szintén hasonló az időkezelése a Lelkiismeretünk bekötő útjain című történetnek, ami szerint a „szekustól” való félelem a Ceauşescu-korszak maradékaként még ma is megbújik az emberek lelkében.
A kötet 25 novellát vonultat fel, hosszú és rövid történetek váltják egymást, ezzel megadva a könyv dinamikáját is. Szerkesztés tekintetében egyetlen, ám annál zavaróbb hibája van a kötetnek: hemzseg a szedési hibáktól és elírásoktól, amelyek olykor még a szövegértést is akadályozzák. Az elbeszélések jellemzően elemien erős képpel indulnak, ám az ígéretes kezdés után ismert világokba, helyzetekbe vezetnek bennünket. Az Alakváltók története például a kisember tragédiájáról szól, aki belepusztul a hatalmi döntésbe, hogy aztán halála után is védje, ami az övé – az ötlet nem előzmények nélküli, elég csak Gogol Köpönyegére gondolni. A Színjátszókör-rejtély azt meséli el, hogyan esett teherbe a szegény naiv munkáslány, Kérész Julcsa egy egész színjátszó körtől, és gyermeke az apa hiányának feldolgozatlan traumája miatt miért akarta kiirtani az egész cérnagyárat; ez a bosszú-történet is ismerős lehet valahonnan. Bár Szabó Róbert Csaba csodálatosan használja a nyelvet, bravúrosan bánik a szavakkal, a témaválasztásban és az elbeszélések szerkezeti felépítésében már kevésbé remekel. Kivételt képeznek ez alól az elbeszéléskötet rövidebb történetei, melyeket tömörségük és groteszk töltetük miatt akár egyperceseknek is nevezhetünk. Ugyanakkor ezek sem könnyed olvasmányok: szimbólumrendszerük összetett, kegyetlenségük pedig megterhel, földhöz szegez.
Szabó Róbert Csaba kíméletlenül tár elénk egy olyan világot, amelyben mindennapos a bűn és a nyomor. Temetés este tízkor című novelláskötete a Marosvásárhelyen élő írót azon Erdélyből származott fiatal alkotók közé sorolja, akik nem tudnak és nem is akarnak a szülőföldi élményeiktől szabadulni.

Szabó Róbert Csaba: Temetés este tízkor, Bookart,2011.

A cikk először a Kortárs Online portálon jelent meg pontosan 3 évvel ezelőtt.